Sok dologban hasonlít a majom és az ember, de sokban különbözik. Másként járunk, másként fogjuk a tárgyakat. A majom a kezét is használja járása, de a lábával is képes fogni. És a majom szőrös, az ember csupasz. Vajon miért? Hányan tudják vajon, hogy az embernek is van farka, csak csökevényes?
Érdekes cikket írt Takács Kinga az Erőnléti edzők oldalán, arról hogy hogyan alakult át a vázrendszerünk a két lábon való járáshoz alkalmazkodva, összehasonlítva a majom és az ember felépítését.
Az idők alatt nemcsak nyertünk képességeket, hanem sokat el is vesztettünk. Elvesztettük a szőr nagy részét, mert felesleges. Miért fordítana a szervezetünk erőforrásokat szőr növesztésére, ha nincs funkciója, hiszen ruhát hordunk? Lassabbak lettünk, gyengébb a fogsorunk, az állkapcsunk, mert főtt ételeket eszünk. Gyengébb a hallásunk, mert nem tör az életünkre más ragadozó.
A lényeg az alkalmazkodás. A mostani testünk sok tízezer év alatt alakul át a mostani formájára. Amire szükség volt, megerősödött, célszerűbbé vált. Amire nincs szükség, csökevényessé válik. A medencénk, a gerincoszlopunk, a lábunk a járáshoz alkalmazkodott, mert a napi fő mozgásforma a járás volt. A farokcsontunk még megvan, de valószínűleg el fog tűnni. Vannak fülmozgató izmaink, de nem tudjuk használni őket. Előbb-utóbb el fognak tűnni.
Ha egész nap ülünk, előbb-utóbb a testünk ehhez fog alkalmazkodni. A jövő embere állítólag olyan lesz, mint egy marslakó: nagy fej, óriási szemek (mert a vizuális információ az elsődleges), csökevényes test. Ez nem egy gyors folyamat, ne úgy képzeljük, hogy a mi generációnk látni fogják. A két lábon való járáshoz tízezer évek alatt alkalmazkodunk. Generációk százai-ezrei élték át. Ha így folytatjuk a környezet átalakítását, előbb hal ki az emberiség, mintsem tudna alkalmazkodni az üléshez.
A rossz hír, hogy az átalakulás fájdalmas folyamat azok számára, akik elindítják - szó szerint fájdalmas. Mi ezt mozgásszervi betegségként, kopásként, fájdalomként éljük meg. Úgy is mondhatjuk, a mi korcsosulással, fájdalommal hozzuk meg az áldozatot a marslakó kinézetű jövő emberéért.
Már ha meg akarjuk hozni ezt az áldozatot. Ez nem egy törvényszerű, kényszerű folyamat. Dönthetünk: akár fenn is tarthatjuk a mai felépítésünket, elkerülhetjük a korcsosulást, a fájdalmat. De ezért tenni kell.
Amit ennek érdekében tennünk kell, az a napi mozgásszükséglet kielégítése. Van napi folyadékszükséglet, 3-4 liter víz formájában. Van alapanyagcsere, adott kalória formájában, 1200-2000 kcal. A XX borzalmai megmutatták, hogy ha valaki nem kapja meg a szükséges tápanyagot, éveket lehet vegetálni csonttá-bőrré soványodva, erőtlenül.
A napi mozgásszükséglet megállapításhoz arra kell gondolnunk, hogy amit nem használunk, az visszafejlődik. A testünk mai formája a járáshoz igazodott, a fizikai terhelés formálta, napi 6-10 óra fizikai aktivitás következtében.
Ha nincs ennyi időnk, akkor a kevesebb időt hatékonyabban kell eltölteni. Nem elég 1 órát sétálni a 8 óra fizikai aktivitás helyett. Ha egy óránk van naponta, akkor edzeni kell, céltalanul mozogni kevés lesz.
Az edzés céltudatos, koncentrált tevékenység, amelyet meghatározott cél elérése érdekében végzünk. Tudni kell, milyen területen akarunk hatást létrehozni. Az edzésen el kell érni a terhelésnek egy bizonyos ingerküszöböt, különben nem jön létre a hatása. A túl alacsony terhelésű edzés - esti séta - nem igazán fogja elérni a célt, és a testünk elindul a visszafejlődés útján.
Gyengülnek a tartóizmok, az ízületek egyre nagyobb terhelést kénytelenek elviselni. Ízületi kopások, csontdeformitások jönnek létre, a megrövidült izmok tapadás gyulladásba hozza a csonthártyát vagy az inakat, egyre több helyen lesz fájdalmas pont. Beszűkül a mozgásterjedelem, egyre nehezebb lesz járni, felállni, leülni. A folyamat öngerjesztő, mert a beszűkülő mozgás a leépülést segíti.
El kell fogadnunk, hogy az egészségünk érdekében nemcsak az evésre, ivásra, hanem a mozgásra - pontosabban edzésre - is időt kell szánnunk. Nem majd, mert majd semmit sem fogunk elkezdeni. Bármennyire is kényelmetlen: most.
Comments