Mitől kanyarodunk a sílécen?
Először is tisztázzuk: mitől kanyarodunk el a sípályán?
Ha valamit elengedünk egy domb tetején, a legrövidebb úton megy le a völgybe, amerre a fomb lejt. Ha a domb sima, akkor egyenesen fog menni, amíg meg nem áll a lejtő alján. Nincs ez másként a síelővel sem.
Ahhoz, hogy elkanyarodjunk, valaminek el kell „kanyarítania” minket. Ez a valami a sílécünk lesz, egészen pontosan a síléc éle. A síléc éle a havon ellenállásba ütközik, és el kezd oldalra nyomni minket, azaz erőt fejt ki ránk.
Ha hóekében próbálunk fékezni, mind a két síléc az élére kerül, mind a két síléc ellenállásba ütközik. Mivel kb. egyforma erő van mindkettőn, de ellenkező irányból hatnak, nem fogunk kanyarodni, csak valamennyire lassulunk .
Azt is mondhatjuk, hogy hóekében a két síléc küzd egymással, de egyik sem győz.
Ha nem sikerül egyformán tartani a két sílécet, akkor valamelyik nagyobb erővel fog nyomni az egyik oldalról, és elkezdünk kitérni az egyenesből.
Amíg az ívbelső síléc is az élén van, addig nehéz lesz kanyarodni. Ha pl. balra akarunk kanyarodni, az ívkülső síléc éle balra nyom minket, de az ívbelső síléc éle jobbra. Az ívbelső meg akarja akadályozni a kanyart, az ívkülső pedig harcol vele.
Tehát a kanyarodás lényege, hogy a sílécünk élére kerül, és elkezd oldalra nyomni minket. Amíg nincs élén a síléc, nincs kanyar sem.
Hóeke és párhuzamos lendület
Mi különbözteti meg a párhuzamos lendületet a hóekeívtől?
Az első válasz, ami az eszünkbe jut, hogy a sílécek nem zárnak be szöget, hanem párhuzamosak.
Ennél lényegesen fontosabb, hogy a párhuzamos lendületben a sílécek ugyanazon élükön futnak, a hóekeívben viszont csak az ívkülső síléc fut a belső élén. Az ívbelső síléc is a belső élén van (azaz az egymással szembeni élükön vannak) vagy lapon van.
Ebből következik, hogy úgy lesz a hóekéből párhuzamos lendület, ha mindkét sílécet ugyanarra az élére állítjuk. Ráadásul mivel az ívkülső síléc már a megfelelő élén van, csak az ívbelső síléccel lesz feladatunk. Elméletben egyszerű feladat, de a gyakorlatban van bőven akadály előttünk.
Pofonegyszerű lenne a sílécet a másik élére fordítani, ha nem lenne a lábunkra rögzítve. Így, hogy a kötés szilárdan a lábunkon tartja, igazából nem a lécet kell élére állítani, hanem a lábunkat kell valahogy mozgatni. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a lábunk viszont a csípőnkből nőtt ki, sajnos nem tudjuk onnétlecsavarozni. Tehát ahhoz, hogy a sílécet az élére állítsuk, ahhoz a testünknek is a megfelelő helyen kell lennie.
Amíg a testünk a két léc között van – mint a fékező hóekében – addig nem sok esélyünk van az ívbelső sílécet átfordítani. Próbáljuk forgatni az ívbelső sílécet, de mintha lecsavarozták volna, mindig beakad és meg sem mozdul. Ha közelebbről megnézzük, amíg a testünk a két léc között van, az ívbelső síléc éle – elsősorban a végénél – beleakad a hóba és nem engedi a melléforgatást.
Ennek a problémának a megoldására többnyire az a javaslat, hogy álljunk rá az ívkülső lécre és emeljük fel az ívbelsőt (amelyik ráadásul a hegyléc, tehát magasabban is van) és lépjünk mellé.
Ezzel a lépéssel több problémát okozunk, mint amennyit megoldunk.
Ha az ívkülső lécre akarunk ráállni, akkor nagy eséllyel a kanyar külseje felé fogjuk mozgatni a testünket, miközben a síelésben pont ellenkezőleg, a súlypontunknak a kanyar közepe felé kellene törekednie.
A külső lábra való ráállás hirtelen megbontja a testtartást, mégpedig pont akkor, amikor stabilnak kellene lennie. A gyakorlatban ez a felsőtest megrántása szokott lenni.
Az ívbelső láb felemelése testalkattól függően 10-20 kg. Ez a súly a testre van akasztva, fel kell emelni, mozgatni kell, ki kell egyensúlyozni, ami mind-mind testtartási és egyensúlyi problémát jelent.
Van persze megoldás: olyan hóekét kell használni, amiben a testünk az ívbelső síléc felett van – a kanyar közepe felé –, ahogy általában a kanyaroknál. Ekkor az ívbelső síléc lapon lesz és a melléforgatásnál nem fog beakadni.
Ez viszont egy teljesen más iskola, más felépítés, amiben a hóekét nem használjuk fékezésre és a test nem kerülhet a két síléc közé.
Összességében az a jellemző, hogy ha a hóekét fékezésre használjuk, olyan testtartást tanít meg, ami megnehezíti az összes későbbi símozgást, ezért ha csak lehet kerülni kell a széles hóeketartást. Már csak ezért se használjuk fékezésre a hóekét!
Comments