Ellenőrizd videón, hogyan állnak a lábaid! Két párhuzamos lábszárat kell látni!
Az ívkülső sílécen az x-láb koptatja a térdedet, és derékfájással is összhangban lehet. Viszont stabilabban állsz így a lécen.
Az ívbelső sílécen az x-láb nagyon veszélyes lehet: egy kicsúszásnál, jeges buckán pont ez a tartás vezethet egy térdszalag szakításhoz.
A jó síkban tartott völgyláb (leendő ívbelső) az élváltásban (a akanyar előtt) megtanít megvédeni a térdedet.
Ehhez viszont el kell fogadnod, hogy a síelésben nincs egyensúly, ne keresd!
Fogadd el, hogy a kanyar elején bizonytalannak lenni azt jelenti, hogy a kanyarban stabilabb leszel!
A helyes síkben tartott lábak kulcsa a farizomban és a törzsizmokban van.
A csúszó-fékező hóeke a leggyakoribb oka a rossz tartásnak. Kerüld, ahol csak lehet. A kezdő gyereknek nem kell megállni, jó pályára kell vinni. Tanuljon meg kanyarodni először és kanyarral megállni.
Függőlegesen állva könnyebb úgy elrendezni a lábat, hogy nagyjából egészségesen tartsa meg a testet. Síelés közben viszont alig állunk függőlegesen. Ilyenkor nem a teljes talpunkon - pontosabban annak három alátámasztási pontján - támaszkodunk, hanem valamelyik talpélünkön: az ívkülső lábunk a belső talpélén támaszkodik, az ívbelső láb a külső talpélen. A lábunk másik végpontja a csípőízület. Az akkor a legstabilabb szerkezet, ha közel áll ezt a két pontot összekötő egyeneshez. Minél jobban kitér ebből a síkból, annál több erő kell megtartani és annál nagyobb a sérülés veszélye. (A térdnek az ebben a síkban való hajlításával nincsen baj, mert ennek a stabilizálására átalában fel vannak készülve az izmaink. Az oldalirányú kitérések annál inkább problémásak.)
Az ívkülső sílécen állva a megszokotthoz inkább hasonló a láb és ennek az egyenesnek a viszonya. A talaj a sarokcsontnál és az I. lábközépcsont fejénél nyomja a testet. A csípőízülettel az alátámasztást összekötő egyenes kb. a térd közepén halad át.
Vigyáznunk kell rá, hogy az élezés vagy a forgatás érdekében sem fordítsuk ki a térdünket ebből a síkból (ez történhet pl. a nagylábujjpárna, a belső talpél lenyomásával vagy a lábfej befelé való fordításával - ezért is tanít veszélyes mozgást a csúszó hóeke, ezért kell elkerülni). Ez a térd belső oldalán a szalagokra (és a keresztszalagokra) húzást fejt ki, a külső oldalon pedig a porcfelszínek kapnak többletnyomást, ráadásul a térdet komoly többlet izommunkával kell stabilizláni (ami a tapasztalat szerint nem szokott sikerülni). Ilyenkor a térdet már az izommunka egyre kevésbé képes megvédeni, a terhelést a szalagokra engedjük rá.
Az ívbelső láb esetében másként néz ki a hatásvonal geomteriája. A talaj a sarokcsont külső oldalán és az V. lábközépcsont fején nyomja a testet, és ugyanúgy a csípőízület a másik végpont. Az összekötő egyenes viszont nem a térd közepén halad át, hanem a külső oldalán, ami meglehetősen szokatlan érzés.
Az a tapasztalat, hogy ösztönösen nem szeretjük ebbe a helyzetbe helyezni az ívbelső lábat. Inkább kicsit befordítjuk a térdünket, amitől az ívbelső láb be szokott ikszelni. Valószínűleg attól tartunk, hogy ha a külső talpélen van a terhelés, könnyebben veszthetjük el az egyensúlyunkat. Ha befelé fordítjuk a térdet, a lábunk közelebb kerül a súlyponthoz, biztosabb alátámasztás érzését adja (hasonlóan ahhoz, mint amikor a gyerekek a biciklin éles kanyarban leteszik a lábukat).
Különösen igaz ez az élváltás során, ahol a völgylécet (leendő ívbelső) nem engedjük az új élére állni, hanem lapon vagy a régi élén tartjuk amíg a hegyléc élére nem áll. Amikor a hegyléc az élére állt, rátámaszkodunk, és a terheletlen völgylécen is meg merjük tenni az élváltást. Ez a kanyarban jelentős késést és az ideálisnál kisebb élszöget okoz. Az élszög késése és csökkenése a kanyar elején viszont csökkenti a kontroll lehetőségeit, tehát ilyenkor az egyensúlyvesztéstől való ösztönös félelem valójában kontrollvesztést okoz. Ehelyett a völgylábat az egyenes síkban tartva, bátran ráterhelve is meg kellene tanulni az élváltást. A völgyléc (leendő ívbelső) határozott és korai élezése fantasztikus lehetőség a kontroll növelésére. (Ne gondoljuk, hogy ez mindenki mást érint rajtunk kívül: én magam is ezzel küzdök, de igyekszem sokat foglalkozni vele, hogy kijavítsam ezt a hibát. Minden sikeres lépés ebben az irányban érezhetően növeli a síelésem stabilitását és élvezetét.)
A másik következménye az ívbelső láb ilyen jellegű (befelé fordul, enyhén ikszelő) tartásának, hogy a térdünk eleve olyan helyzetbe kerül, amelyik a kiindulóhelyzete az egyik leggyakoribb térdsérülési forgatókönyvnek (phantom foot elülsőkeresztszalag-sérülés). Az elülső térdszalag leggyakrabban úgy szakad el, hogy hátra kerülve kifelé kezd forogni a test a kanyarban. Eközben pont ugyanúgy fordul befelé a térd, mint amikor az ívbelső lábon befordítjuk a térdünket.
Ha megtanuljuk aktív izommunkával megtartani a völgylábat az ideális síkban, olyan rutinokat, testtartási szokásokat fejlesztünk ki, amelyek rendkívül hatékony védik meg a térdünket a sérüléstől.